Kapornaky Gyula: Szalafő

"Faboronás régi házak
múló idővel csatáznak.
Szél cibálja zsúp fedelük,
míg az idő száll felettük.
Ez a falu hét szerből állt,
és föléjük sok bagoly szállt.
Huhogtak mint, vad sárkányok,
űzték őket a sámánok.
Itt kötik az öblös vékát,
benn tartják az édes tésztát,
"kópicok" is itt készülnek,
télen "kástuban" csücsülnek,
tele vannak apró maggal:
kölessel és hajdinával.
Itt ered a "Szala" -patak,
dombhajlatán lassan halad,
kicsi csermely, nincs benne kő,
Zalában már folyóvá nő.
Két szerből egy kútra jártak:
estefelé fiúk, lányok,
csókolóztak, ölelkeztek, -
itt születtek hű szerelmek!"

Támogatóink

Vörös Netti az Őrség dalos madara

Szalafő akkor és most

Gazdálkodás

Szert gyűrűként körülölelő művelt terület az I. Kataszteri térképen

Az őrségi falvak földhasználatát az égetéses irtásos gazdálkodás jellemezte. A silány földeken való gazdálkodás a falvak körül két művelési sávban folyt.

Rét tisztítása égetéssel

A falu közelében lévő belterjesen művelt földeken elsősorban gabonaféléket és kapásokat termesztettek. Ezeket a földeket intenzíven trágyázták. A trágyahiány enyhítésére az almozásnál szükség esetén az erdei avart is használták, de a műtrágya alkalmazására is nagyon korai adataink vannak.
Az égetéses irtás a szereket gyűrűként körülvevő övezetben folyt.
A termelékenység fokozását itt a parlagolás és az égetéses irtás szolgálta. A parlagon hagyott, először legelőként használt földeket 10-15 év alatt felverte az erdő, amit aztán a szántás előtt levágtak, a helyszínen elégettek, hogy a hamujával trágyázzák a terméketlen földet. Az égetéses irtással a 19. század második felétől felhagytak, ami az erdősültség napjainkig való növekedéséhez vezetett.

Görbegerendelyes eke csúsztatón

A talajművelés eszköze Szalafőn is az egész Nyugat-Dunántúlra jellemző görbegerendelyes eke volt, mellyel a csapadékos időjáráshoz és a kötött talajhoz alkalmazkodva bakhátra szántottak. Legfontosabb gabonanövény a rozs volt. Az aratást még az I. Világháború körül is több helyen sarlóval végezték. A kaszás aratás igazán csak ekkor honosodott meg. A szem kinyerése, a cséplés hagyományosan cséphadaróval történt. A kicsépelt rozsszalma a zsúpkészítés alapanyagául szolgált, de a terménytároló kópicok is ebből készültek.

Len törése

A gabona betakarítása után a tarlóba gyakran került másodvetésként hajdina, köles vagy a táplálkozásban és az állatok takarmányozásában egyaránt jelentős szerepet játszó tarlórépa (kerékrépa). A házak közelében kiszakított telekföldekbe kapások, általában kukorica és krumpli került, ezek végébe ültették a területre ma is jellemző tököt.
Minden gazdaság vetett lent, melynek feldolgozása, megszövése a parasztasszonyok téli
elfoglaltságát jelentette.
Sajátos szerepe volt Szalafőn a kaszálóréteknek, a szénamunkának. A szénagazdálkodásra alapozott szarvasmarha tenyésztés adta a szalafői gazdaságok fő bevételeit is.
Lovat nem nagyon tartottak. Különös, hogy a Nyugat-Dunántúlon elterjedt muraközi lovak itt közeli származásuk ellenére sem terjedtek el. Igavonásra is szarvasmarhát vagy ökröket használtak, hiszen ahogy az Őrség több falujában mondták:„a lovat nem lehet megfejni”.
Fontos szerepe volt a szalafői gazdaságokban az erdőhasználatnak. A magánkézben lévő erdők a faépítkezés fennmaradását és gazdag faragókultúrát eredményeztek.
Kedvelt volt a méhészkedés és a kisebb-nagyobb szőlőparcellákon végzett munka is.

Aratók
Aratáskor - kepélés után
Cséplőgépnél
Cséplőgép-etetőasztalán
Aratáskor
Szalmakazalban
Horváth Káklmán szalafői zsúpozó Pankaszon dolgozik
Terményszárítás az udvarban
Rétgazdálkodás
G10. Kasza kalapálása a mezőn
Takarmány hordása fejen
Szénagyűjtés
Szénamunkán - hordás
Szénaforgatás
Lovak hosszúszekérben
Tehenek igában
Népdalgyűjtők a szőlőben Vörös Nettinél
Szüretkor
Kamrában felállított szövőszék Csörgőszeren
Kópickötés rozsszalmából
Forján Ferenc csinálta prés

A képek nagy méretben történő megtekintéséhez kattintson a kiválasztott képre.